2.rész

Bocsi mindenkitől, hogy ilyen soká tettem fel részt, de a másik blogomhoz is írok, meg sokat tanulok is mostanában de amint tudok igyekszek írni. Ha véleményetek, ötletetek vagy akármi óhaj-sóhajotok van felém írjatok nekem a tincikaulitz@citromail.hu e-mail címre.
**************************************************
-Szeretsz?-kérdeztem Billt. Ma reggel megint veszekedéssel indult a nap. Éppen menni készült. Már az ajtóban állt. Visszanézett rám. Én az asztalnál álltam könnyes szemekkel. Nem szoktam sírni, de már nem bírom elviselni ha veszekszünk. Visszacsukta a félig nyitott ajtót és odasétált hozzám. Átölelt, megcsókolt.

-Szeretlek...-aztán elindult.Én egy darabig még bűvöltem a tekintetemmel az ajtót, hátha visszajön Bill, de nem így történt. Éppen ezért besétáltam a szobába és felöltöztem. Majd a telefonomat elővettem és hívtam

-Szia Tina!-köszönt Linda a barátnőm.

-Szia! Jöhetnél értem.-mondtam.

-Ok. 10 perc és ott vagyok. De...

-Igen?

-Biztos ezt akarod?

-Ha van valami, akkor jobb előbb megtudni, ha meg nincs semmi akkor nem mindegy?

-De igaz...na akkor 10 perc. Pusz.

Linda Tom barátnője. Az én legjobb barátnőm. Elkísér orvoshoz...És 10 perc múlva tényleg itt is volt, és elindultunk.

***

-Tina Kaulitz?-szólt ki a doktornő 20 perccel azután, hogy megvizsgált. (a nevemet kb. fél éve irattuk át Kaulitzcá. Bill ragaszkodott hozzá ugyanis eljegyzett...)

-Igen? Én vagyok.-mondtam.

-Fáradjon be kérem.-mondta. Leültem a székre amit mutatott hogy üljek le, és ő is leült.

-Nos a vizsgálatok egyértelműen kimutatták-már tudtam mit fog mondani...-hogy Ön 2 hónapos terhes....

Nem! Nem lehet! 16 éves vagyok. A fülem zúgni kezdett, a fejemből az összes vér kiszaladt. A szám pillanatok alatt csontszáraz lett, és szemem könnybelábadt.

-Ez...ez...biztos?-kérdeztem. Ennyit bírtam kinyögni.

-Igen.

-É-é-értem.-dadogtam. A gyanú már bennem volt, hiszen minden jel erre mutatott, de mertem reménykedni, hogy nem ezt fogom hallani. Bill mit fog szólni? Hiszen még mi is gyerekek vagyunk! És ő világsztár, én meg híres modell. Ez nem lehet. Viszont a gyerekemet soha semmi pénzért nem fogom elvetetni! Ez biztos! Én nem leszek olyan mint az anyám, hogy lemondok a gyerekemről! És gyilkos sem leszek! De Bill? Mi van ha ő nem vállalja? Mostanában annyit veszekedünk... Ez túl nagy felelőség neki... Innen viszont nincs visszaút. Nem akarok erre gondolni, de nagyon rossz érzésem támadt...Lehet, hogy itt lesz vége mindennek?

-Hölgyem, jól van?-merengésemből a doktornő zökkentett ki.

-Igen...persze...hogyne-mondtam zavartan.

-Nos, azt javaslom menjen haza és a párjával beszélje meg ezt a dolgot, és egy héten belül jöjjön vagy jöjjenek vissza, és megbeszéljük, hogy döntöttek.

-Hogy döntöttünk? Ezt hogy érti? Mit kellene eldönteni?

-Hát, hogy akarják-e a gyereket, vagy sem.

***

- Mennyi az idő?-kérdeztem remegő hangon. Már este volt. Linda azt mondta, itt marad velem ameddig Bill nem jön haza. Én amióta hazaértünk csak sírtam. Ő meg próbál nyugtatni, de nem sok sikerrel. Persze az egész a mi, Bill és az én hibám...

-Fél kilenc lesz 8 perc múlva.-mondta. A hálóban ülltünk az ágy szélén. A sötét szobábát csak az ablakon beszűrődő sápadt holdfény világította meg. 8 perc? Mindjárt itthon kell, hogy legyen.

-Akkor felhívom.-mondtam.-Hogy megkérdezzem hol van.-Hangom most kicsit magabiztosabban csengett.Elővettem a telefont, és hívtam.

Csengett...csengett...csengett...

-Igen Cica?

-Drágám...?-szóltam bele erőtlenül. Így hogy kimondtam sokkal gyengébbnek tűnt a hangom mint arra számítottam.

-Valami baj van?-kérdezte kicsi rémülettel a hangjában.

-Nem...semmi...csak...Mikor érsz haza?-kérdeztem.

-5 perc, most kanyarodok be a sarkon. De biztos minden rendben?-kérdezte.

-Majd ha hazajössz megbeszéljük. Siess. Szeretlek...-Féltem, hogy ez a beszélgetés az utolsó amit úgy beszélek vele, hogy minden rendben van. Ezek után több ilyen beszélgetésünk nem lesz...Letettem a telefont.

-Na?-kérdezte Linda.

-Mindjárt itt van...Köszönök mindent. Hogy itt voltál velem...és mindent. De most menned kell.

-Tudom és...kitartás. Biztos nem lesz semmi baj.-Igen én is ebben reménykedek...De a remény az már egy olyan dolog, amiben hihet az ember de soha nem valósul már meg. Legalábbis az én életemben. Az életemben egy óriási lehetőséget kaptam, és én azt elcsesztem. Ez az én formám.

Linda még utoljára megölölelt, majd kiment az ajtón. Odasétáltam az ablakhoz. Kint láttam, hogy Bill fekete Mercedese megáll a ház előtt. Ahogy sietve kiszáll, és sietve elindul felfelé. És most dől el minden...