6.rész

Bementem a szobánkba és összeszedtem a legfontosabb cuccaimat. Az emlékek tengerként zúdultak a nyakamba. Mennyi minden köt ide. Egy csomó apró kis boldog pillanat, egy-egy kedves szó, cselekedet, vagy tárgy és mind egy személyhez köthető. Billhez. A kezemben megakadt egy fénykép. Négy felhőtlenül boldog szerelmes tini volt rajta. Tom, Linda, Bill és én. Itt még minden olyan szép volt. És most?
Egy óra alatt mindent összeszedtem. Indulásra kész voltam. De hogy hova akartam menni arról fogalmam sem volt. El...minnél messzebbre minél hamarabb és minnél gyorsabban. Itt kell hagynom Billt. Ez a legszörnyűbb. Még nem gondoltam át, hogy ezt hogyan fogom ép ésszel átvészelni. Csak az ösztöneim után megyek átgondolatlanul. Kimentem a nappaliba a bőröndömmel. Bill még mindig az ágyon ült. Mikor megjelentem az ajtóban, rámnézett. Gyönyörű gesztenyebarna szemeit könnyfátyolfedte. Ezt mindennél rosszabb volt látnom. Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen állapotban kell őt látnom. Én okoztam neki fájdalmat. Csak is én. Megbántottam azt aki a legjobban szeretett és akit én is a legjobban szeretek.
-Hova mész?-kérdezte.
-Visszarepülök Magyarországra.-feleltem, és közben leültem mellé.
-Indítsak neked magángépet?-kérdezte.
-Nem kell...megyek majd a simával is. Ne fáradj miattam.
-Ez nem fáradtság.-mondta.
-De nem. Nem kell. Majd megyek egy sima géppel.
-Most indulsz?
-Igen...-mondtam.
-Nem gondoltad meg magadat?
-Nem. Ez életem legnehezebb döntése. És hogy tudd: Mindent köszönök...Annyi boldogságot adtál nekem 2 év alatt, hogy soha nem felejtem el. Te voltál az első aki igazán szeretett, és az első akit én is szerettem. És én soha nem foglak elfelejteni. Mikor gyűrűt adtál, hogy majd 18 évesen elvegyél, az életem legboldogabb napja volt, és az is marad. Már akkor hűséget esküdtem Neked. És ezt tartom...Mindörökké Téged foglak szeretni. Csak ennyit szerettem volna, azt hogy ígérd meg, hogy nem sírsz utánam, boldog leszel, megvalósítod az álmainkat majd, és vigyázol magadra!!!Megígéred?
-Meg...-mondta remegő hangon.-Én csak téged szeretlek, senki mást. Te vagy életem értelme, senki más. És ígérd meg, hogy nagyon vigyázol majd a kicsire! Hiszen az enyém is és sajnálom, hogy nem lehetek veled. De...
-Nem kell folytatnod. Én megértelek. De mennem kell mert minnél tovább húzom ezt annál fájdalmasabb, Neked is nekem is.
-Igen.-Éppen felálltam és elindultam az ajtó felé. Ott azonban megálltam és visszanéztem rá. Ő utánam jött. Átölelt és megcsókolt. De ez nem olyan ölelés és csók volt mint a többi. Ebben az összes érzelmünk benne volt. Az utolsó ölelés...az utolsó csók...Sírtam, zokogtam közben, de ő is. Eszembe se jutott, hogy ennyire fájdalmas lesz elszakadni tőle. De indulni kellett...