9.rész (Utolsó rész)

Korán reggel indultunk el kocsival. Az út nagyon rövidnek tűnt számomra. Főleg mikor megérkeztünk Berlinbe. Nagyon sok emlék tört rám. Nem volt jó újra itt lenni...

-Mi németek vagyunk nem?-kérdezte Bill.

-Részben-feleltem röviden.

-De te itt éltél, nem?

-Igen itt éltem.

-És ez jó hely?

-Akkor még az volt-mondtam.

Igazából könnyen eltaláltam az új lakásunkhoz. Nem volt nehéz, mert ismerős környék volt. A lakásba mikor bementünk, szép és új volt. Tényleg be volt bútorozva, TV, számítógép meg ilyesmik voltak ott. Hamar ki is pakoltunk mindent.

-Leviszem Scottyt sétálni.-mondta Bill.

-De ne csavarogj messzire.-mondtam.

-Oké-mondta.

Miközben Bill nem volt itthon, volt elég időm, hogy gondolkodjak. Nagyon sok régi emlék tört rám. Eszembe jutott, hogy mi lehet most Vele...vajon elfelejtett vagy még mindig gondol rám?

Egy óra múlva ért haza Bill Scottyval. Éppen vacsit csináltam mikor bejöttek.

-Anyúúúú!!! Nem fogod elhinni kivel sétáltattam kutyát! Még én se hittem el amikor megláttam, de eszméletlenül jófej, meg vagány. Tök sokat dumáltunk meg minden szóval nagyon jófej.

-Igen? Ez nagyszerű! És elmondanád ki ez a nagyon jófej?-nevettem.

-Jaaaa igen-széles vigyor jelent meg az arcán.- A Tokio Hotel énekese, Bill Kaulitz.-a kés ami éppen a kezemben volt kiejtettem a kezemből. Nem akartam a fülemnek hinni. Holtra lesápadtam, és azthittem kitáncol a lábam alól a talaj.

-Hogy ki?-kérdeztem döbbenten. Billnek kicsit az arcára fagyott a mosoly.

-Bill Kaulitz. A Tokio Hotelből. Tudóóóóód!! De mi a baj? Rosszul vagy?-kérdezte.

-Nem dehogyis...semmi bajom. Csak kicsit megfájdult a fejem. Szerintem elmegyek aludni.-mondtam és elrohantam. Az élet nem teheti ezt! Hogy lehet, hogy pont az én fiammal találkozik? Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek. De ez nem lehet! Én most telefonálok Lajosnak (a főnököm).

-Igen?-szólt bele.

-Szervusz Lajos. Azért hívlak, mert szeretnélek megkérni arra, hogy ne tedd ezt velem! Küldj helyettem valaki mást, ide ki Berlinbe, mert én itt nem maradok!!!

-Hogy mi a problémád?

-Jól hallottad! Nem maradok itt egy percet se!

-Ezt vehetem felmondásnak is, igaz?

-Nem de...

-Akkor nem értem mi a baj.

-Az, hogy én itt nem maradok.

-Vagy ott maradsz, és végzed a munkád, vagy ki vagy rúgva.Érthető voltam?-nem kockáztathatok. Az állásom a legfontosabb.

-Értem és...elnézést a zavarásért.

-El van nézve...ezegyszer. Minden jót!-és letette.

Az elkövetkezendő két hétben folyamatosan dolgoztam. Bill suliba járt és szerencsére többé nem említette Bill Kaulitzot. Aztán egy este kutyasétáltatásból hazajövet megszólalt:

-Anyu?

-Igen?-kérdeztem.

-Van itt már egy jó barátom. Nem baj ha meghívtam ma este 8-ra vacsira?-kérdezte.

-Mára? Vacsira? Hát nem, csak legközelebb szólhatnál korábban is. Akkor gondolom elmenjek itthonról. Igaz?

-Nem! Te is maradj! Szeretném ha te is megismernéd.

-Ohh. Rendben. De most csak pizzát csináltam nem lesz baj?-kérdeztem.

-Nem dehogy! Úgyis az a lényeg, hogy egy jót beszélgessünk!-mondta lelkesen. Örültem, hogy ilyen lelkes. És ilyen még nem nagyon volt, hogy barátokat szerzett. Biztos azért hívta most meg...

Fél nyolckor azért nagyjából összeszedtem magamat. Felvettem egy csinosabb farmert, és egy divatos felsőt. Aztán kisminkeltem magam. Azért ha a fiam barátja, mégis fontos, hogy jó benyomást tegyünk.

-Így jó leszek?-kérdeztem Billt.

-Tökéletes vagy! Mondtam már, hogy mennyire örülök, hogy te vagy az anyám?-kérdezte mosolyogva. Ez annyira jól esett.

-Köszi-mondtam. Ekkor csöngettek az ajtón.

-Majd én kinyitom!-pattant föl Bill. Én a konyhában vártam addig. Nem egész 1 perc múlva jön be Bill:

-Nos ő itt...

Megláttam! Magas volt, és még mindig sovány, de az arca pont ugyanolyan mint rég. Ő az! Bill Kaulitz! Esküszöm, hogy nem hittem a szememnek. Ez nem lehet hogy ő az! Egyenesen a szemébe néztem és ő az enyémbe. Teljesen kifürkészhetetlen volt az arca. Mintha meg se lenne lepődve? 10 hosszú év...Azóta se kép, se hang. Megszűntem létezni mostmeg megjelenek. 5 perc néma csend. Ez alatt meg se mozdultunk. Én lefagytam egyszerűen. Nem tudtam se megmozdulni, se megszólalni. Öröm és félelem öntött el vegyesen. És mérhetetlen fájdalom is.

-Ömm most mi van?-szólalt meg a kicsi Bill.Erre még mindig nem sikerült se megmozdulnom, se a tekintetemet levennem Billről. Még mindig mereven a szemébe néztem. És ő is az enyémbe, de megszólalt:

-Figyelj Bill! Lemennél a kocsimban hagytam a telefonomat. Felhoznád?

-Ööö...persze.-mondta és már indult is el. Ketten maradtunk a konyhában.

-Tina...-mondta.

-Bill?-kérdeztem.

-Ő az én fiam?-kérdezte.

-Igen.-feleltem.

-Sajnálom...sajnálok mindent.-mondta.-Hogy nem lehettem veletek.

-Mostmár mindegy.-mondtam.

-Te tudtad?-kérdezte.

-Mit?

-Hogy én jövök most.

-Nem. Fogalmam se volt róla. Akkor nemet mondtam volna.

-Miért?

-Hogy elkerüljem ezt a helyzetet.

-Milyen helyzetet?-kérdezte és közelebb jött. Egyre közelebb aztán megállt előttem. Szinte összeért az orrunk olyan közel volt. Megijedtem. Rég volt már az hogy utoljára ilyen közel legyek hozzá...

-Most mi akarsz tenni?-kérdeztem.

-Újrakezdeni! Ezt akarom! Az összes számunkat rólad írtam és miattad. Újraakarom kezdeni veled!-mondta és megölelt. De én eltoltam.

-Bill nem! Ezt hogy gondoltad? Most csak úgy idejössz és én a nyakadba borulok?

-Szerinted hogy kerülsz te most ide?-kérdezte gonosz vigyorral.

-Munkám van. Dolgozok.

-Persze! Mert megtaláltalak. A főnöködnek nagyon sok pénzt fizettem azért, hogy most itt legyél...-mondta. Mi? Ez Bill műve? Direkt ő rendezte meg ezt az egészet?

-Ezt nem értem...-mondtam.

-Dehogynem! Én akartam, hogy itt legyél tudod, amikor elmentél öngyilkos akartam lenni, azért mert hagytalak elmenni. Mert megbántam. Én veletek maradtam volna.De akkor már elmentél. Mikor kiléptél az ajtón már tudtam, hogy rosszul döntöttem.

-Akkor mire vártál 10 évig?-kérdeztem.

-Tom miatt volt. Ő azt mondta, hogy amikor neked szóltak telefonon, te azt mondtad, hogy nem érdekellek. És én ezt elhittem. Nagyon utáltalak emiatt...De közben szerettelek is. Most fél éve pedig Tom elmondta az igazat. Nem tudom miért. Nagyon haragudtam rá, de már megbocsájtottam neki. És ő segített téged megtalálni. Most pedig itt vagy te is, én is és ez a nagyszerű srác is, aki a fiunk!-fogalmam nem volt, hogy erre mit mondjak. Féltem. Féltem újra vele lenni, de közben kívántam is a közelségét.

-És mindezt hogy mondanánk el neki?-kérdeztem.

-Bízd rám.-és rámkacsintott. Ekkor hirtelen a nyakába ugrottam. Mennyi ideje erre vártam! Hogy megölelhessem! Hogy az illatát érezhessem. Hogy az érintését érezhessem. Hogy a karjaiban tartson. Ekkor megcsókolt. Pont annyira érzelmes volt mint a legutolsó. Csak ez a boldogság miatt!

Durr!Becsapódott az ajtó vagyis visszajött Bill.

-Nem találtam sehol a telód.-mondta mikor bejött. Én gyorsan kiugrottam Bill karjából és megpróbáltunk úgy tenni mintha végig 3 lépés távolságból beszélgettünk volna. Ez mondjuk érdekes lehetett, mert a pólóm kicsit összegyűrődött, és ahogy Bill a hajamba túrt a hajam is kicsit szétszórt lett. Az ő külseje is dettó így nézett ki.

-Ömm...megzavartam valamit?-kérdezte Bill gyanakvóan.

-Figyelj kicsim, beszélnünk kell.

-Ez most a szokottnál is rosszabbul cseng-jegyezte meg.

És akkor beadtuk neki együtt a sztorit. Egy részletet se hagytunk ki.

-Ez komoly?-kérdezte.

-Igen-feleltük Billel.

-Miért nem mondtad el?-kérdezte.

-Mert azt hittem örökké egyedül maradunk.

-És most mi lesz?

-Mi legyen?-kérdeztem a fiúkat.
-Szerintem menjünk haza!-mondta a nagyobbik Bill :D
-???-néztem rá kérdő tekintettel.
-Ugye nem akarsz itt lakni?
-Költözzünk hozzád?
-Ha te is szeretnéd...
-Bill mit szólsz hozzá?
-Szuper! Akkor mostmár nekem is van apukám?
-Igen-mosolygott Bill.
Olyan mérhetetlenül boldog voltam, hogy az nem iagz. Nem hittem, hogy valaha még ilyen boldog lehetek.Még aznap este átcuccoltunk Billhez. És tényleg teljes család lettünk. Tommal is tisztáztuk a helyzetet, bocsánatot kért. És két hónap múlva hozzámentem Billhez feleségül. Kaptunk egy új esélyt az élettől és ezzel élünk is. A Tokio Hotel híres, én újra állást kaptam a modellbizniszben, és már Bill is elkezdett pár sráccal korabeli sráccal zenélgetni. Hátha az apja nyomdokaiba lép majd :) Egyszóval mindenki boldog, együtt lehetünk Billel, és olyan mintha egy percre se váltunk volna el. Ennél jobban nem is sülhetett volna el ez a kis Berlini utazás :)
__________________________________
Hát ez volt az utolsó rész. Remélem tetszett sokaknak :)